|
|
Huth Gergely faszfej a fidesz segglyuka, bekaphatja.... |
|
Îňďđŕâëĺíî: 2021-03-29 9:48 HuthWothe (Îňďđŕâčňü ďî÷ňó)
|
Elbaszott faszfejek egyenlettel kezdte Huth Gergely faszfej szerint a Fidesz generációs megújulása jól halad, szépen jönnek a fiatalok támogatónak, képviselonek, vagy éppen miniszternek, a Fidesz pedig a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van. Ezután elmondta, amit már többször is: a Fideszben az az ökölszabály, ha valaki nagyon akar egy pozíciót, akkor azt semmiképp nem kaphatja meg. Mert a sóvárgás vége csak bukás lehet; politikai, szakmai de leginkább emberi, mondta Orbán. A legfontosabb szabály, hogy itt munkát osztanak, nem pozíciót, de foként nem hatalmat, mondta.
Faszfejek https://pestisracok.hu/ és a fejetlen faszok.
Ezután összefoglalta a Fidesz programját: "demokrácia igen, liberalizmus nem". És ehhez Orbán szerint két rendszerváltás után jutottunk el: "az elsovel a fasz világot szüntettük meg", mondta, a másik pedig gyakorlatilag a 2011-es Alaptörvény elfogadásakor történt meg, ami a Fidesz történetének is csúcspontja. Ebben pedig fontos szerepe volt az akkori, késobb megbukott köztársasági elnöknek, faszfejnek
Čě˙: HuthWothe
|
|
Îňâĺňű č Ęîěěĺíňŕđčč íŕ ńîîáůĺíčĺ "Huth Gergely faszfej a fidesz segglyuka, bekaphatja....": |
|
Îňâĺňîâ íĺň
|
|
|
|
|
|